2014. november 8., szombat

Zöld és Kék

Már írtam, hogy van néhány öregecske bútorom, ami megérdemel egy kis gondoskodást. Ez a szekrény az egyik. Zöld - fehér zománcos volt.
Aztán elkezdtem letisztítani.
 
 


 
De hamar rájöttem, erre nem lesz időm sosem.
 
Így lehőlégfúvóztam, és kezdetben egy-két kisebb elemet le is csiszoltam, erezetig.

 
Gondoltam így hagyom - másnak is tetszett - de mégsem volt az igazi, ráadásul az elkezdett csiszolás kívánta a folytatást.
 
 
De csak nem akart sikerülni.

 
Végül vettem egy elefántcsont színű 2in1 selyemfényű zománcot, amibe némi kéket, és zöldet kevertem.
 
....éééés, lefestettem az egészet, egy gyönyörű verőfényes őszi napon, még szeptemberben. Vizes bázisú festék volt, pillanatok alatt száradt, így két rét festéssel, három óra alatt végeztem, és nagyon örültem, hogy ezt választottam, mert a selyemfény gyakorlatilag nem fénylik, viszont selymes a tapitása, inkább matt a felülete. Éppen nekem való.
 
A színén sokáig, hónapokig töprengtem, mert a kék kevésbé az én világom. De ez a színárnyalat tetszik, és más színben sem láttam magam előtt, esetleg fehérben gondolkodtam.
 
Még nincs készen, mert fogantyúk kellenek rá.
 
Később egy fedett verandán lesz kinn, addig itt melegszik benn.
 
Kedves nekem...
 
 
 

Nincsenek megjegyzések: