2014. május 21., szerda

Táblás levendula

A levendula mondhatnám, hogy duplája a tavalyinak, és máris virágzik! A héten kitettük magunknak ezt a táblát, nehogy eltévedjünk a kertben:-) Esetleg a szomszédaink megrökönyödését is ide számolhatom...
 
 
 




 
Bár még nincs nagy tapasztalatom, de az eddigi levenduláim inkább június elején virágoztak, most pedig már aratni kell őket, főleg a nagyokat. Azokról is fogok képet készíteni, olyan csodásak.Bár igazán nem csodálkozom, mert idén minden olyan korán levirágzott...anyák napján nem hogy orgona ága nem volt, de szinte semmi...már minden a múlté volt felénk. Érdekes, hogy még utcák szerint is eltérő a virágzás. Persze tudom, hogy a fekvés sokat számít, illetve, hogy hol található az adott növény, mégis olyan fura a természet ilyetén játéka. Például a kicsi babarózsánk is korán lehullott, a szomszédomnál, akinek hátul van, árnyékosabb helyen, két héttel később veszítette el apró szirmait.
Azt is mondják, hogy levendulát nem kell locsolni. Hát, nekem úgy tűnik, azért nem bánja...nyilván nem mocsárra gondolok körülötte, de az udvarban, ahol a fűmag végett rendszeresen érte víz, sokkal nagyobb. Bár, ott meg szálasabb, és magasabb a virágja, mintha megnyúltak volna. Lehet, hogy a sok víz okozta. És lehet, hogy ez egy népi megfigyelés a részemről:-))

1 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Évekig kínlódtam a szárazon nevelendő levendulával, azaz nem ment semmire. Idén a sok esőtől nekidurrant. Akkor? Most hogyan is tartsuk?