2013. március 27., szerda

Az egy éves...

Talán nem véletlen, hogy éppen most lett egy éves ez  a blog. Amikor elindítottam, még nem tudtam mibe vágom képzeletbeli fejszémet. Betont fogok hasítani vele, vagy földet? Még nem tudtam, hogy ez olyan, mint amikor "megszelídítünk valakit", és gondoskodunk róla. Vagy mint egy gyermek, aki lesz, és hozza magával habitusát; szépségét, tökéletességét. Írni, írogatni, csak úgy...nem tudok. Vagy nem is lehet, még nem jöttem rá. Nekem kell a pillanat, egy levegővétel. Mindenesetre az elmúlt évben határozottan fejlődőképesnek tűnök magamnak:-) Talán nem olvastok el mindent, talán néha kevésbé érdekesnek tűnik az, amit megmutatok. De azt hiszem, ez a lényeg, az egyik: olyan dolgokat is észrevenni, és megsimogatni, amik egyébként kevésbé feltűnőek. Egy barkaág, egy tollpihe a havon, egy szép magyar parasztház, egy finom étel. Elmegyünk mellettük, megesszük őket, és kész. Talán sikerült valamit abból megmutatnom, mit gondolok a valóságról, és mit az álomról. Mit látok a világból, mit látok másból. Talán. Mert tudom, hogy közel sem sikerül azt adnom, amit vágyom, hogy adhassak. Mert bizony egy blog sok idő, és törődés. Mint egy gyermek. És az idővel nekem most nagyon óvatosan kell bánnom! Néha ezért megsemmisülök, egy időre, és őrizgetem a gondolatokat a majdnak. Aztán feláldozom őket más oltárán. De azért mindig visszatérek. Talán nem véletlen, hogy idén, éppen húsvétkor lett egy éves ez a blog. Most már látom, hogy földbe vájom a fejszémet, és a kapámat. Hogy van, aki "velem gondol", van, akinek örömet jelent az, ami nekem is. Ezt köszönöm nektek, minden jó szót, visszatérő látogatásaitokat. Írásaimat - melyekben határozottan rövidebbre fogom, mint kezdetben- szeretettel adom. Egyszer olvastam, hogy a blogolás magányos műfaj. Képet is tettek a cikk mellé: az esti kislámpa fényénél ülő fiatal nő nézi a laptopját, egyedül. Most én is így festek, de korántsem gondolom, hogy magányos lennék! Azért sem, mert itt van a családom, és durmolnak a másik szobában, és mert itt vagytok ti is. Igaz, általában egyedül ír a blogger. De mindezt azért, mert számára ez egy kikapcsolódás, és egy önmegvalósítás is lehet.
Így tekintk én az elmúlt évemre, a blog változásaira, a bejegyzésekre. Hagyom, hadd nőjön még, mert ha arról írunk amit igazán szeretünk, a téma sosem fogy el.






Nincsenek megjegyzések: